A fürdőszoba az a helyiség, melynek felújításától a legtöbb ember tart. Tény, hogy nem a legegyszerűbb feladatok közé tartozik, viszont nagyban meghatározza otthonunk komfortérzetét, hogy testünk mindennapi higiéniájának megóvását milyen környezetben végezzük. Nagyobb kedvvel tudunk nekikezdeni, ha meglátjuk benne a csodás lehetőségeket. Azonban, ha az alkotás izgalmát maradéktalanul szeretnénk élvezni, célszerű előre számba venni, megtervezni a folyamat részleteit. Ezzel elkerülhetőek, de legalábbis minimálisra csökkenthetőek a hibalehetőségek, amivel nem csak számos bosszúságot, pénzt, de nem utolsó sorban időt is megtakaríthatunk.
Első cikkünkben összeszedtünk pár fontos dolgot, amik segítenek a tervezésben, illetve a burkolat kiválasztásában.
Előkészületek:
Elengedhetetlen feladatunk a helyszín biztosítása a munkavégzéshez, ha szakemberrel végeztetjük a munkát. A fürdőszoba felújítása az egyik legzajosabb munkafolyamat, ezért célszerű felkészíteni rá a szomszédokat is. Ezen kívül akár az is előfordulhat, hogy el kell zárni kis időre a vizet, erről is illik tá- jékoztatni őket. Ha önálló családi házban lakunk, egyszerűbb dolgunk van.
Miket is gondoljunk át a tervezésnél?
Lényeges szempont a berendezés kialakításánál, hogy hány ember fogja használni, akár egy idő- ben a helyiséget. A reggeli torlódás elkerülhető két mosdó és két tárolószekrény elhelyezésével. Ha van helyünk, a kád és a tusoló együttes beépítése is jó lehetőség. Ha van lehetőség a mosógépet a lakáson belül máshol elhelyezni, akkor az előnyös lehet helytakarékossági szempontból. Ha nincs, akkor a kádat egy zuhanyparavánnal felszerelve máris megoldott a fürdés és a gyors tusolás egy helyen. A bútorok jó elhelyezésével megoldható, hogy a kis terek is szellősen hassanak. Ha kis térrel rendelkezik a fürdő, és nincs lehetőség a bővítésre, célszerű világos színeket választani, nagyobb tükörfelületekkel, természetes fénnyel, vagy jó megvilágítással tudjuk növelni vizuálisan a teret.
Burkolat kiválasztása:
Nagyon fontos a fürdőszobai burkolat kiválasztásánál, hogy csúszásmentes és könnyen tisztítható legyen. Hagyományosan a fürdők kialakításánál eddig a csempe volt az elsőszámú burkolóanyag, mostanság azonban egyre nagyobb teret hódítanak a csempét kiváltó alternatív burkolatok, nem ritkán akár olyan melegburkolatok is mint a fa. Egyre inkább a praktikumról az otthonosságra, kényelemre törekszünk. Elképzeléseink megvalósításához választhatunk vízálló festéket, melynek nagy előnye, hogy nem szab határt a képzeletünknek. Bármilyen minta, vagy szín megvalósítható vele. Gyengesége kopásállóságában, és vízzáró képességében rejlik. A közvetlenül víz hatásának kitett felületekre nem alkalmas. Ezzel ellentétben a dekorbeton és a műgyanta már jóval időtállóbb, és akár falra, akár padlóra alkalmazható. Ellenállnak a penésznek, gombáknak, baktériumoknak. Tisztításuk nem okoz sérülést rajtuk, vízzárásuk pedig tökéletes. Jó lehetőséget kínál a vízálló viniltapéta is amit nyugodtan használhatunk vizes helyiségben akár a mosdó vagy a kád mögötti falszakaszok borítására. Fontos, hogy minden esetben megfelelő legyen felület-előkészítés és műgyantaalapú ragasztó alkalmazása. Találunk hagyományos, vékony műanyag felülettel ellátott, illetve a még ellenállóbb, habosított felületű sokszor erősen kidomborodó mintával készülő változatokat. Végül, de nem utolsó sorban kiemelnénk a sokak által még mindig fenntartással fogadott valódi fából készült fürdőszobai burkolatot. A hiedelmekkel ellentétben, az igazság az, hogy a mai technikai tudás fejlettségének köszönhetően már erre is van lehetőség. A trópusi országok kemény, tömör és magas viasztartalmú fái kiválóan alkalmasak erre a célra, de vannak olyan eljárások, (pl: olajokkal, lazúrokkal, lakkokkal történő impregnálás), amelyek az olcsóbb fafajtákat is alkalmassá teszik vizes környezetben való felhasználásra. Az ápolásra kell csak odafigyelni, mint bármely fa felületnél. Kitűnő lehetőséget kínál akár a parafa alkalmazása, mely rendkívül jó nedvtaszító képessége mellett, változatos megjelenési lehetőségeket is kínál. A burkolat kiválasztásánál érdemes és javasolt szakember segítségével felmérni az igényeket, és minden esetben ehhez igazítani a döntést, hiszen mindenki hosszú távra tervez, amit akadályozhat egy rosszul megválasztott burkolat.
Források: stílus és otthon.hu, homeinfo.hu, lakaskultura.hu, almaimotthona.hu