Szaniterek kiválasztása
A fürdőszoba és mosdó alapvető kellékei a szaniterek melyek kiválasztásánál elengedhetetlen, hogy korszerű, minőségi, jól tisztítható, higiénikus és tartós anyagból készüljenek, mindemellett pedig stílusban is megegyezzenek a helyiség egyéb berendezéseivel, burkolatával.
Fontos, hogy bírják hosszú időn keresztül a mechanikai igénybevételt. Ezen kívül Vízállónak, karcállónak is kell lenniük, a gyakori tisztítás miatt ellen kell állniuk a vegyszerek hatásának is. Ezen érvek szólnak főként amellett, hogy nagy tekintettel kell lennünk a kiválasztott termékek anyagára. A szaniterek alapja sok esetben még ma is fém szerkezet, zománccal bevonva. Nagy hátránya, hogy a zománcozott felület gyenge ellenállású a súrolással, ütődésekkel szemben, ahol viszont megsérül, elkezd a fémszerkezet korrodálni. Vannak rozsdamentes acélból készült termékek, melyeket elsősorban nagy igénybevételre, közösségi helyekre, vasúti kocsikba, repülőgépekre, börtönökbe gyártanak a törhetetlenségük és könnyű súlyuk miatt. Az áruk tartósságuk és anyaguk miatt jócskán meghaladja a porcelánokét. Üvegből is készülnek főleg mosdótálak. Ezek inkább a drága design kategóriában szélesítik a kínálatot. Az üveg alapanyag a hátránya a sérülékenység, hasonlóan a zománchoz, hiszen az is tulajdonképpen üveg. Természetes kövek a márvány, a gránit ugyancsak feltűnnek a szaniter kínálatban, de inkább egyedi luxus választékban. Jellemzően ezek is a mosdótálak választékát bővítik. Megmunkálásuk nehéz és költséges, így áruk is magas.
A szintetikus anyagokból készült szaniterek gyártása és kínálata egyre szélesebb. Az olcsóbb kategóriájú műanyag termékek felületét sajnos a vegyszerek, és a súrolás gyorsan tönkreteszi. A felsőbb kategóriába tartoznak a különleges vonalvezetésű akril, és akril‑szilikát kompozit anyagú szaniterek. Felületük szép, kényes, áruk magas.
A porcelán az az alapanyag, mely szinte mindent kibír hosszú távon – vízálló, a vegyszerek és a súrolás hatásának is jól ellenáll, könnyen és jól tisztítható és esztétikai kínálatban is szinte korlátlanul képes az igényeket kielégíteni. Mindezek mellett az alacsony gyártási költségnek köszönhetően elérhető áron megtaláljuk. A porcelán minőségére azonban minden esetben figyeljünk.
Kétféle anyagot különböztetünk meg a szaniterkerámia-gyártásban: a kristályporcelánt és a félporcelánt. Az előbbi a magasabb hőfokon való égetésnek köszönheti a különleges keménységet és ellenálló képességet. A minőségi félporcelánok eléggé elterjedtek, előállításuk egyszerűbb, áruk megfizethetőbb.
Az utóbbi évek fejlesztése a porózusmentes, teljesen vízlepergető és foltmentes felület. A kerámia másodszori kiégetésével biztosítják a máz mikroszkopikus pórusainak tökéletes befedését.
Színválaszték
A nagy európai gyártók színskálájukat egymással, és a többi fürdőszobai berendezéseket gyártó nagy céggel egyeztetik, így a színeik közel azonosak. Annak ellenére, hogy sokan gyártanak világos pasztellszíneket és előfordulnak akár egészen élénk árnyalatok is, még mindig a fehér a legnépszerűbb szín a szanitereknél, hiszen jól tisztántartható.
Az utóbbi évek innovációjaként már egészen extrém elképzelések is megvalósultak az elegáns matt‑fehér szaniterek, a fémes színű kerámia szaniterek piacra kerülésével, bár ezek nálunk még csak lakberendezők, és belsőépítészek érdeklődését keltették fel leginkább mivel ezek az extravagáns darabok a legfelső árkategóriába tartoznak.
Kád vagy zuhanykabin?
A legkényelmesebb, ha mindkettő elfér a fürdőben, de ehhez nagyobb fürdőszoba szükséges, ami nem minden esetben adott. Ilyenkor nagy dilemma, hogy melyik megoldást válasszuk.
A zuhanytálca előnye, hogy kisebb felülete miatt egyszerűbben tisztítható, kevesebb helyet foglal. Van olyan, aki pedig a takarékosabb vízhasználat miatt teszi le voksát a zuhanytálca mellett. Ha idős ember fogja használni, vagy mozgásában korlátozott személy, egyértelműen a zuhanytálca a legkézenfekvőbb megoldás. A legújabb típusokban már beépített szék is megtalálható, ez sokat könnyít a használaton. Élvezeti értékét sok esetben masszázs szelepek növelik és egyre változatosabb technikai felszereltséggel vannak ellátva napjainkban, lehetővé téve akár a rádió, akár a telefon használatát tusolás közben.
Akik a kád mellett érvelnek, elsőként azt mondják, a kádban fürödni és tusolni is lehet, ugyanakkor a zuhanytálcáról ez nem mondható el. Gondoljunk bele, ilyen pihentető érzés, fáradtan a munkából hazaérve beülni a kádba és egy jó meleg fürdőt venni! Valljuk be azonban, hogy a mai rohanó világban sajnos egyre kevesebbszer engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy hosszasan elücsörögjünk a kádban. Kisgyerekes családokban nem praktikus a zuhany, hiszen nehézkes a gyermek fürdetése. Ha valaki praktikussági szempontokból igényt tart a tusolás lehetőségére, az tehet fel olcsó zuhanyfüggönyt, vagy lényegesen elegánsabb elhúzható, behajtható zuhanyfalat, és a zuhanyzás máris megoldott. Egyesek a kádat a megcsúszás lehetősége miatt veszélyesebbnek ítélik, de ez a probléma egy csúszásgátló szőnyeggel könnyen elhárítható.
Ha a helyigényt vizsgáljuk, természetesen a zuhanytálca részesül előnyben, főleg egy kis panel fürdőszobában. Kérdés, hogy a zuhanytálcával megspórolt fél négyzetméternyi területet megfelelően ki tudjuk-e használni, megéri-e feladnunk érte a fürdés adta kényelmünket?
Technikai adottságukat tekintve elmondható, hogy a hidromasszázs zuhanyfülke jótékony hatása közel olyan mint a hidromasszázs kádaké és nagyságrendileg ugyanannyiba is kerülnek, ezen a téren tehát döntetlen az állás.
Ha nem sikerül elkötelezni magunkat egyik megoldás mellett sem, akkor sem kell kompromisszumot kötnünk. Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az úgynevezett egybe épített zuhanykádak. Ez a legpraktikusabb megoldás, hiszen lényegében a kád egyik fele kinyitható, így nincs gond a belépéssel, de ha meg akarjuk tölteni vízzel, akkor becsukhatjuk a kád ajtaját és akár tele engedhetjük meleg vízzel.
Milyen legyen a világítás?
Ne feledkezzünk meg a megfelelő világításról sem! Célszerű a központi világítást kiegészíteni több kisebb világítással, a tükröt pedig két oldalról kell megvilágítani. Lehetőleg szórt fényű általános világítást használjunk itt, mert az irányított fényforrások árnyékossá teszik az arcot, márpedig így sem sminkelni, sem borotválkozni nem szerencsés. Legalább IP43-védettségű lámpatesteket válasszunk a 230 V hálózati feszültségről való működtetéshez. A fürdőszobába szerelt dugaljak IP44-védettségűek és fedeles kivitelűek legyenek. Szerelési magasságuk 1,4 méter.
Szellőzés és fűtés
A szellőzés kulcsfontosságú a vizes helyiségekben, ugyanis csak így kerülhetjük el a gombát és a penészt, ami nemcsak, hogy csúnya, de ártalmas is az egészségre. Szakemberrel terveztessük meg, a helyiség adottságaihoz igazítva.
A fürdőkben gyakori a padlófűtés. Költséghatékony megoldásként a meleg vizet szállító vezetékeket megtekerhetjük az aljzatban, ez ugyanis temperálja a padlót. A fűtésrendszerre érdemes rákötni egy törülközőszárító radiátort, így a nedves törülközők a párás helyiségben sem maradnak nyirkosak.