A tető, mint az épület felső védelmi vonala, a legerősebb környezeti hatásoknak van közvetlenül kitéve. Elengedhetetlen tehát, hogy maximális teherbírásra tervezzük, a legjobb alapanyagokból, minden esetben figyelembe véve az építési terület éghajlati viszonyait.
Napjainkban, a klímaváltozás sajnos egyre szélsőségesebb időjárást eredményez, amire az építkezéskor tekintettel kell lenni. Bár az egyre növekedő építőipari innovációknak köszönhetően, ma már számos megoldás között válogathatunk, nem árt figyelembe venni néhány fontos szempontot a tervezés során.
Nézzük, mik is ezek?
Szél
A tető tervezésekor az egyik legfontosabb tényező a szélteher. Azt, hogy mekkora igénybevételnek teszi ki a tetőt a szél szívó- és nyomó ereje, nagyban befolyásolja az éghajlat, és a tetőnél megválasztott dőlésszög. Kis lejtésű tetőnél a szél könnyebben fejti ki bontó hatását, míg egy nagyobb lejtésű tetőnél inkább a szívó-nyomó hatás számottevő. A magas igénybevételnél nem mindig elegendő a nagyobb önsúlyú elemek alkalmazása. Néha szükség lehet egyedi rögzítésre, például viharkapcsok, rögzítő csavarok alkalmazására. Ennek a módszernek előnye, hogy könnyen kivitelezhető, és a tető átalakítható, vagy javítható marad. A szerkezet megtervezésénél minden esetben a fedőanyag önsúlyát és az esetleges külső terhelést, (pl.:hóteher, jégteher, szélteher) is figyelembe kell venni. A rögzítési mérték pontos kalkulációjával anyagi megtakarítást érhetünk el, hiszen, ha kevéssé biztosítjuk a fedőanyagot, fennáll a káresemény veszélye, ha felülbiztosítjuk, többe kerül az alapanyag. ennek kalkulációjára akár kalkulátorokat is használhatunk.
Csapadék
A csapadék ellen elsősorban nagyon jó minőségű tetőfóliát válasszunk, és a hatékonyabb a nagyobb felületű fedőanyag.
A kisebb lejtéssel rendelkező vagy lapos tetőszerkezeteknél vízhatlan fedést kell alkalmazni, ami készülhet fémlemezből vagy bitumenlemezből.
A magastetőknél vízzáró fedésként cserépfedést alkalmazhatunk akár kerámia akár beton alapanyagot használva. Ebben az esetben a csapadék ugyan bejuthat a szerkezet alá, de annak károsító hatás nélkül távoznia is kell onnan.
Villámlás
A villámlás káros hatásait villámhárítók segítségével tudjuk kivédeni, amely védelmi vonalat szintén a tetőn kell elhelyezni. Ennek pontos tervét mindig szakemberrel végeztessük el.
Hóteher
Ha az épület olyan éghajlaton helyezkedik el, ahol a hóteher fokozott kockázatot jelent – mint pl. hazánkban is- saját és embertársaink biztonsága érdekében minden esetben gondoskodnunk kell a hóvédelemről is. Erre kitűnő megoldást jelentenek a hófogórácsok és a pontszerű hófogók. A tetőnkhöz szükséges mennyiséget szabvány írja elő.
A korábban is említett rendszerszintű gondolkodást most is kiemelnénk: ha a viharok idején is nyugodtan szeretnénk aludni, érdemes olyan tetőrendszert választani, amely alapos tesztelésen esett át, mint például a Bramac tetőrendszerei, amelyeket szél-vihar és esőviszonyokat szimuláló szélcsatornában teszteltek.
Új épület
Új épület esetében sokkal szabadabban dönthetünk az épület fedéséről, amíg felújításkor, jóval szűkebb a mozgástér. Olyan tetőszerkezetet és tetőfedést kell kiválasztani, amely egyrészt megfelel az esztétikai másrészt a fent felsorolt igényeknek, és megfelelően illeszthető az épülethez.
Felújítás
Családi házak esetében az első kérdés, milyen állapotban van a tartószerkezet, meg kell vizsgálni, hogy a rovarok, gombák milyen károkat okoztak. Ha jók a tetőlécek vagy csak néhányat kell kicserélni, akkor mindenképp ajánlott az eredetihez hasonló cserepet választani. Ezzel sok pénzt takaríthatunk meg. Ha viszont cserélni kell a léceket, akkor már széles körből meríthetünk. Kivitelezés során már a lécezést is ajánlott gondosan rögzíteni, mivel a tetőcserepeket is ahhoz fogják rögzíteni. Általában javasolt rögzítő kapcsokat használni, de erősen szeles területen a csavarozás a jobb megoldás. Itt is meg kell jegyezni, hogy a szél könnyen a cserép alá juttatja a nedvességet ezért – különösen alacsony hajlásszögű tetők esetében – a megfelelő alátétfólia kiválasztása és gondos fölhelyezése alapvető fontosságú.
Hajlásszög
A tető hajlásszöge alapján a szakemberek javaslata a szerkezeti felépítésre vonatkozóan a következő:
- vízhatlan – 15 fok alatt
- vízzáró – 15 és 20 fok között
- szél- és vízzáró – 20 és 25 fok között
- szélzáró – 30 fok fölött
Magas hajlásszög esetében, 45 fok felett rögzíteni kell a cserepeket, 60 fokig legalább minden másodikat, harmadikat, amíg afölött valamennyi cserepet szükséges rögzíteni szöggel vagy cseréprögzítő kapoccsal.
Tetőfedő anyagok típusai:
Betoncserép:
A betoncserép hatalmas előnye a környezeti hatásokkal szembeni rendkívüli ellenállóság. Anyagának tömörsége nem engedi a nedvességet a pórisok közé szivárogni, így a fagyás károsító hatása nem tud érvényesülni a betoncseréppel szemben. Tartóssága ezáltal jelentősen hosszú. Mivel a csapadékot teljes mértékben elvezeti, a súlya nem változik, és ez kíméli a tartószerkezetet is. Felületének mechanikai terhelhetősége kiváló, ellenáll a hó a jég, vagy akár az emberi testsúly általi terhelésnek, ennek megfelelően járható felület. Súlya rendkívül ellenállóvá teszi a viharkárokkal szemben, illetve jó hő és hangcsillapító is. A tetőszerkezet méretezésénél azonban ez – a szél-, a hó- és a fedélszék terhei mellett – csupán 15-20 %-ot jelent!
A betoncserepeket minden esetben, anyagukban színezik a gyártás során, így a színeltérés nagy felületen is kizárt. A füst és moha színkárosító hatásai ellen egy plusz védőréteg kerül a cserép felületére, mely azonos színű az anyag színével. A forma kialakításánál az állandóság a fő szempont, ezzel is elősegítve az elemek tökéletes illeszkedését. A betont három természetes alapanyag alkotja a víz, a homok és a kő.
Nálunk forgalmazott betoncserepek: Bramac, Leier és Mediterrán, Creaton termékcsaládok
Kerámiacserép
Akár tetőfelújításról, akár tetőtér-beépítésről vagy akár új építésű háztetőről, van szó a kerámiacserép alkalmazhatósága szinte sehol nem ütközik korlátokba. Bizonyos típusok megfelelő alátéthéjazattal már 12 fokos hajlásszögtől alkalmazhatóak, így akár mediterrán stílusú tetőnél is. A kerámiacserép rendkívül ellenálló az időjárási viszontagságokkal szemben. Kitűnő az UV-ellenállósága, kiváló színtartósságú, tűzálló, és magas a mechanikai terhelhetősége. A kerámiacserepeknek különlegesen jó a kiszáradó képessége, hiszen a magas hőmérsékleten történő kiégetés következtében kialakult tömör szerkezetben apró légcsatornák képződnek, melyeken keresztül a nedvesség és a levegő is könnyen és gyorsan áramlik.
Erre a tulajdonságra szokták mondani, hogy a kerámia tetőcserép „lélegzik”, ami javítja a beépített tetőtér téli-nyári klímáját, és jótékony hatású a fűtési energiafogyasztás és a nyári felmelegedés csökkentésére. Fontos, hogy a csapadék elleni tökéletes védelem eléréséhez a gyártó által előírt tetőhajlásszöget betartsuk, a cserép ez által válik vízzáróvá. A kerámiacserepek kitűnő minőségét az arra felvitt máz garantálja, melyet az égetés előtt, mint egy védő réteget visznek fel rá merítéses vagy porlasztásos technológiával. További előnye, hogy agyag alapanyaguknak köszönhetően kisebb súlyúak. Ebből adódóan takarékosabb anyagfelhasználással tudunk megfelelő tetőszerkezetet építeni, amely olcsóbb és kiváló statikai állékonyságot biztosít. Felrakásuk egyszerű és gyors. A kerámiacserép rendkívül gazdaságos hiszen akár 80-100 éves élettartama igazolt. A tégla falazattal megépített és a környezetbarát kerámia tetőcseréppel fedett épületek páraáteresztő szerkezetek, ezért egészséges életteret biztosítanak.
Nálunk forgalmazott betoncserepek: Tondach, Creaton, Bramac termékcsalád
Cserepeslemez:
A cserepeslemez egy hazánkban viszonylag új keletű tetőfedési módszer, mely tulajdonképpen egy cserép formájú táblás profillemez felhasználásával történik. Kitűnően alkalmazható akár újépítésű családi házak, akár régebbi tetőszerkezetek, ipari, sőt műemlék épületek fedéséhez egyaránt. Megjelenése megtévesztésig hasonlít a kerámia cserépre. Kitűnő mechanikai tulajdonságainak és kemény tetőcserép kinézetének köszönhetően valamennyi tető fajtához alkalmazható. Az a fontos, hogy minimum 12 fokos legyen a tető lejtése.
Ez a tetőfedő elem legtöbbször 0,5 mm vastagságú fémlemezből készül, melyre 25-35 mikron vastagságú műanyag alapú festékréteg kerül. Előfordul ennél vastagabb, 0,6-os fémlemezből és akár 50 mikron vastagságú UV álló műanyag réteggel is. Súlyuk 5 kg/m2, ami a hagyományos cserepekének mindössze az egy tizede. Szintén óriási előnye a hatalmas színválaszték, amihez hozzáilleszthető ereszcsatorna elemek is találhatóak. Tökéletesen alkalmas akár egy régi tető felújításához, hiszen kis tömege miatt nem kell eltávolítani a régi fedést. Sima felülete miatt, a lemez szinte öntisztuló, nem rakódik rá a szennyeződés. Természetesen ennél a tetőfedési módnál is szükség van bádogozásra, például a hajlatoknál, kéményeknél, szegélyeknél. Bármilyen cserepes lemezt választunk is, a bádogos szegélyekhez ugyan olyan színben, és bevonatban kaphatóak, így egységes tető felületet kapunk. A biztos rögzítésnek köszönhetően a cserepes lemezek szinte teljesen viharállók, és az erős széllel szemben is ellenállóak lesznek.
Nálunk forgalmazott betoncserepek: Lindab termékcsalád